Nagypolgári lakás újjászületése, 9. kerület 

A 9. kerületben, egy nagypolgári lakás egyik részében iroda, míg másik részében egy kislakás kapott helyet. Falakat bontottunk és funkciókat helyzetünk át, hogy egy sokkal élhetőbb enteriőrt alakíthassunk ki. Színek tekintetében a fehér és a kék árnyalatai domináltak, mégis, nőies bájt kölcsönözve az eneriőrnek. 

Budapesti exkluzív iroda, 9. kerület

Egy 100 négyzetméteres exkuzív budapesti, 9. kerületi iroda tervezésére és kivitelezésére kértek fel. Mivel kedves Ügyfelem nagyon szereti a márványt, így természetes volt, hogy a koncepció alapját ez adja. 🙂 A recepciós pulnál 3d hatású „jégpaneleket” használtunk, a szemközti falon pedig egy faldekoratőr segítségével szikla hatású, grandiózus falat alkottunk. Az…

Rendelő projekt, Érd

A koncepció egy fiatalos, hivogató, kellemes hangulatú enteriőr kialakítása volt. A célunk az volt, hogy a páciensek ne feszengjenek egy-egy vizsgálat előtt, hanem kellemesen érezzék magukat, ezért esett a választás a zöld, illetve lilás-rózsaszínes-mályvás színekre, amelyek nem csak a recepciónál, de a két rendelő enteriőrjénél is megjelentek. Kedvencünk a tapéta,…

Budai lakás VR-ban tervezve.

A törökbálinti Max Cityben található vrDesigner_LAB -ban vrDesigner tervező szoftverrel ilyen élethű, azonnal bejárható virtuáls terek születnek. Az interaktív, virtuális szemüveggel való bejáráson túl azonnal megnézheted a berendezés különböző kombinációit, real time, azaz valós időben, a helyszínen együtt alakíthatjuk, csinosíthatjuk otthonodat.

150 nm-es exkluzív családi ház, 23. kerület

Kedves ügyfelem ajánlás révén kért fel arra, hogy  megtervezzem álomotthonát. Egy luxus hatású, gyönyörű otthont szeretett volna fa, márvány és a kék színárnyalataival. Mivel az inspirációs képekből kiderült, mennyire tetszik neki a mennyezeti fali lamellás megoldás, így a házban ezek futnak majd végig a mennyezeten, még látványosabbá téve az enteriőrt.…

3D falpanelek a lakberendezésben – Tartós, ellenálló megoldások

Fantáziadús 3D falpanel inspirációk Különleges és egyedi kinézet a falakon – Fedezd fel a beltéri háromdimenziós falburkolatok lehetőségeit. Az 3D falburkolatok egyre népszerűbbé válnak a belsőépítészeti projektekben, és egyre több egyént inspirálnak kreatív és egyedi módon díszíteni a falakat. A háromdimenziós falburkolatok textúrájuk, dimenziójuk és kiemelkedésük révén sajátos és különleges…

Előtte-utána: egy 30 éves komód átalakulása

Kedves anyósomtól kaptuk ezt a masszív, sokat látott, legalább 30 éves komódot még jó pár évvel ezelőtt. Az egyik albérletből vittük a másikba, mígnem végleges helyét a felépített házikónk tetőterén meg nem kapta. Ott is legalább két évet állt, mire eljutottam odáig, hogy egy új külsőt ajándékozzak neki, és a…

Milyen egy jó lakberendező?

Készségek, amelyekkel egy jó lakberendező rendelkezik A jó lakberendező egyik ismérve, hogy remek stílus- és szépérzékkel rendelkezik, az otthonod funkcionális, praktikus és költséghatékony megtervezésén és kialakításán dolgozik, mindemellett pedig célja, hogy egy olyan otthont álmodjon meg számodra, amely végül a Te álomotthonoddá válik. A jó lakberendező figyel az ügyfelei igényeire,…